A műtét két napos volt. A műtét előtt még egyszer pontosítottuk, hogy milyen magas homlokot illetve hajsűrűséget szeretnék. Úgy döntöttem, hogy inkább sűrűbb legyen a hajam és magasabb a homlokom, mint rintka hajam egy alacsonyabb homlokkal.

Az egyik napon az egyik oldalát, a másik napon a másik oldalát ültették be fejtetőmnek. A műtét végző orvos mindvégig nagyon kedves volt és ráadásul még jó beszélgetőpartner is. Délelőtt kiszedték a graftokat (kb 2 hajszál/graft), délután pedig beültették azokat a megfelelő helyre. A műtét során mindeki nagyon figyelmes volt velem, ha bármilyen érzékenységre, fájdalomra panaszkodtam azonnal adták is az érzéstelenítőt. Ami nagyon kellemetlen volt, az az egész napos fekvés és mozgáshiány.

     

A két napos hajátültetés  műtét alatt összesen kb 6000 szál hajat ültettek be.

A műtét utáni első két éjszaka volt még nagyon kelemetlen, részben a fájdalom (ami leginkább fejfájás volt), részben padig a félig meddig ülő pozícióban történő alvás miatt.